Manapság mindenki fogadott orvosnál szül.Én is szerettem mindig egy fodrászhoz járni, ugyanahhoz a kozmetikushoz is...és persze a nőgyógyászokat is addig "váltogattam",amíg úgy gondoltam, hogy megtaláltam a véglegeset, akinél N. babánkat szeretném a Világra hozni...de nem így lett :)

5 évvel a várandóság előtt volt egy orrsövény műtétem, amelynél annyira elégedett voltam a kórházi léttel, orvosokkal, hogy gondoltam, leülök a nőgyógyászat előtt és letesztelem azt a szekciót is. Nem találtam meg még azt az orvost, akinél a várandóságot szerettem volna végigcsinálni. Az ezelőtti magánrendelésen úgy lehúztak, hogy úgy éreztem, ezzel lezárom a magánorvososdis fejezetet az életemben. Mindig csakis nő nemű nőgyógyászhoz mentem, nem szerettem volna férfi neműhöz. Húúú, nagyon nem. Pedig mindenki mondtam hogy sokkal jobb, ha férfi...Szimpatikus is volt a nőgyógyásznéni, azt mondta szüléseket is vállal, szóval úgy éreztem, jó kezekben leszek.

Amikor azzal a kérdéssel kopogtattam be hozzá egy szép márciusi napon, hogy azt gondolom, babát várunk, nézzük meg :), a megerősítése után kiszámolta a várható születést. November közepe. "Akkor ők, több orvossal együtt el szoktak utazni!" - válaszolta. "Nem gond, csak nyugodtan.Ahogy alakul az Ön dolga, magánélete!" - válaszoltam...és a válaszomon én voltam az, aki a legjobban ledöbbentem. Mivel nagyon ragaszkodó voltam. És pont egy ilyen horderejű dologban válok ilyen lazává?!

Ahogy közeledett a várva várt nap, úgy festett az ügy, hogy N. sem nála szeretné meglátni a napvilágot. Nem mutatta meg az arcát semelyik ultrahangon. Mindig elbújt. Az utolsó vizsgálaton már tudtam, hogy nem hiába. Éreztem, hogy tuti egy ügyeletes orvosnál fogunk szülni, akit tuti férfi lesz :) Tényleg pozitívan álltam az eredeti nőgyógyászunkhoz is, csak nagyon érdekes volt, ahogy aztán átirányított a magánrendelésére, a kórházban pedig, mikor felvett, mindig a szabadsága alapján tolta a mi "tervezett" szülési napunkat... Sajnos nem alakult ki vele az összhang. Biztosan jó szakorvos, de sajnos nem voltunk egy hullámhosszon...ezt N. is megérezhette.

Ahova jártam jógázni, a jógaoktató homeopata orvos, kineziológus és dúla is volt egy személyben. Egyik jóga óra után egy olyan érzésem támadt, hogy én szeretném, ha ott lenne velünk. Nagyon izgultam a gondolattól. El is mondtam otthon a Páromnak, aki egyébként már régóta mondta, hogy ő nem szeretne apás szülést, mert nem tudná kezelni, hogy nem tud nekem segíteni. Őt kellene inkább felmosni a földről...amit én nem szerettem volna :) Szóval a Párom álláspontja nem változott és a dúla ügyben azt mondta, hogy ahogy én szeretném :) Nagyon boldog voltam és a következő jóga után rögtön beszéltem is az oktatóval. Tényleg nagyon izgultam. Éreztem, hogy ez egy nagyon meghatározó döntés...Hogy van-e még szabad kapacitása novemberre. És igent mondott!! :) Húúú tényleg nagyon-nagyon repdestem az örömtől! Utánaérdeklődött a kórházban (szinte mindegyiket ismerte), hogy beengednek-e dúlát és erre is pozitív választ kaptunk!

Az eredeti nőgyógyászomnak mondtam, hogy lenne egy "barátnőm", aki dúlaként dolgozik és ő lenne bent velünk.Teljesen elzárkózott. "Akkor Apuka nem jöhet be!". Illetve javasolta, hogy ha ő szabin lesz és mi véletlenül akkor szülünk (mondtam, hogy biztos :), akkor legyen egy kapcsolatom a kórházzal, fogadjak szülésznőt. Hát fogadtam is, egy dada jellegű, tünemény volt, de tényleg :) Mondta is, hogy dúla nem gond. Lebeszéltünk egy találkát, amikor ő és a dúla megismerkednek, hogy mégse ott a szülőszobában :) De gondoltam, hogy az az előtalálka már nem fog összejönni :)

A dúlánkkal volt egy apás hármasban (négyesben) találka - nagyon jól sikerült. A Párom kevésbé (egyáltalán nem :) spirituális beállítottságú...ott ültünk és amikor azt mondta, hogy egyszerűen ő nem tudja azt kezelni, ha nekem rossz valami és nem tud segíteni...majdnem elbőgtem magamat...(de most is mindjárt potyognak a könnyeim). Illetve volt egy kineziológiai találkozásunk kettesben (hármasban: dúla, én és a Pocaklakó), amikor lelki dolgokat, teendőket is átbeszéltünk. Azt mondta a dúlánk mindkettőnknek, hogy ha elindulna a szülés, akkor ha a Párom dolgozik (össze-vissza műszakban), szívesen eljön értem kocsival (mert Budapesten kívül laktunk).

Amikor elindultak a fájások (a szülésről külön fogok mesélni, most a szerepek bemutatásáról írnék) hívnom kellett a dúlánkat és a szülésznőt is. Mindenki adta az instrukciókat. Mikor beindultunk volna a kórházba a dúlánktól olyan választ kaptam, hogy sajnos ő Budán van, nem tud jönni értünk (Párom ment délutánra dolgozni), sőt lehet be sem ér a kórházba. Menjünk be, majd siet. De nem tudja. Na szóval...egy ilyen kacifántos helyzetben...Nagyon nagy bizalmam volt a dúlánkban...Ha most is belegondolok, egy világ dőlt össze bennem...de akkor nem...valahogy olyan nyugalommal és befeléfordulással tudtam kezelni ezt a helyzetet...hogy még most sem értem. Hogy nem omoltam össze?! Nem ijedtem meg!

Végülis egy köztes belvárosi helyen felvettük őt. Páromat is hazaküldték. Addigra Anyukám is elkérte magát hamarabb a munkahelyről...voltunk egy páran :) De a kórházi bent lét alatt sem tudtam ellazulni, közel engedni magamhoz a dúlánkat. Pedig volt intim helyzet, sokszor zavart is a közelsége. Erőt merítettem belőle. A jelenléte támogatott és a történteket (hogy akár csak így "magunkra" hagyott volna minket az ígérete ellenére) próbáltam kizárni a gondolataim közül.

És persze egy férfi orvos fogadott minket. Hihetetlen az anyai test és agy. Ezen is könnyen át tudtam lépni. (Tulajdonképpen nem volt más választásunk, de korábban egy férfi orvost nem tudtam volna elfogadni...) És a szülőszobán már éreztem, hogy minden miért alakult így velünk..A szülésznő és a dúla néha oltotta egymást...ezt hallgattam a tolási fájások szünetében..és alattuk is :) Ezt is megkaptam az élettől feladatként...Pont egy ilyen helyzetben :) Aki ismer, tudja, hogy fontos számomra mások véleménye. Nem szeretek senkit sem megbántani. Akár magamat is hátrasorolom, hogy mások kedvében járjak. De ez egy olyan helyzet volt, hogy itt tényleg magunkra "kellett", hogy koncentráljak...elengedve a hallottakat..egyik fülemen be, másikon ki.És ment. Szerettem volna, hogy menjen...akartam.

Nem bántam meg, hogy volt dúlám és szülésznőm is. Ha újra végigcsinálnám, ugyanígy döntenék. Erőt adott a dúlánk jelenléte, a jó technikái és magabiztossága. A szülésznőnk meg tényleg egy anyatigris volt és a későbbi kórházi napokban is segített.

...A férfi orvos "apai, óvó-védelmező" energiája belengte a szülőszobát...nagyon jó érzés volt, hogy ott volt. Melegség és erő volt mindenhol...ott...ebben az élet által kapott, korábbi "feladatokkal" (is) tűzdelt helyzetben...