Hogy mi az, ami az egyik legnagyobb nehézséget rója az anyukákra manapság?! Tudod,hogy pozitívan állok az élethez…de ezt azért be kellett látnom. Most képzeld magad a következő helyzetbe. Anyuka vagy. Nem szeretnél megfelelni senkinek. Se a Társadnak, se a Családodnak, se a Barátoknak, se a gyerekorvosnak, se a védőnőnek, se a szomszédnak, se a játszótéri szülőknek, se a járókelőknek…és főleg nem magadnak! Milyen érzés?

Ugye, hogy mekkora könnyebbséget érzel? Olyan jó lenne, ha egy valaki akadna közöttünk, aki így érez és él mindig. Nem dacból, hogy na jó, akkor most beveszem az xy tablettát…hanem őszintén. Pedig mindig elhatározzuk, hogy akkor most már így teszünk.

 …indul azzal, hogy szép kismamák szeretnénk lenni. A védőnő vagy a nőgyógyász méri a súlyunkat. Ha túl sokat nőtt a súlyod a pocaklakó miatt, akkor amiatt kezd aggasztani. Ha túl keveset, akkor az a baj. A szervezetünk tudja, hogy mennyi tápanyagot raktározott el. Mikor, a várandóság melyik szakaszában mennyit szükséges magához vennie a babára való felkészüléshez…Ne aggódj!

Ott az aggodalom, hogy meddig dolgozol. Ha túl sokáig, azért szólnak meg…hogy nem figyelsz eleget a babádra, már „rossz” anyának érzed magad. A túl hamar leteszed a lantot, akkor amiatt…hogy ezeknek bezzeg nem számít a pénz. Mi az, hogy túl hamar és túl későn?! Ezt Te érzed! Csakis Te/Ti tudhatjátok!

 Majd jönnek az újjal mutogatások is…Nem vagytok házasok, úgy jön a baba? Akkor biztos becsúszott… Miért biztos? Attól még lehet maximálisan is tervezett. És ha becsúszott és igaz kis szerelembaba? Akkor mi van? A (régi) társadalmi elvárások, (akkori) normák miatt is sok előítélet van bennünk…

 Megfordult-e a baba? Ha nem, jajj, császár lesz! Nagyon okosak a babák! Én például mikor elértem azt a pontot, hogy a várandóságom vége felé kicsit megijedtem a szüléstől, N. baba rögtön visszafordult (erről már meséltem). Pedig előtte már behelyezkedett a szülőcsatorna irányába fejjel lefelé. Utána szépen fel kellett dolgoznom az érzést, beszélgetni Vele…és amint úgy érezte, visszafordult. De van olyan baba, akinek esze ágában sincsen…És az élet aztán beigazolja, hogy pl. rövid volt a köldökzsinór, azért nem tudott és nem is szeretett volna megfordulni. Az ő épsége védelmében…ez tényleg csoda!!! Tudják jól a babák, hogy mire van szükségük és az Élet nagykönyvében is már sok minden előre meg van írva… Ha meg császár lesz, akkor mi van? Attól még nem leszel kevesebb! Olyan szép videót láttam egy császáros szülésről… Megörökítették a fiúk születését, érzéseiket… nagyon megható volt! (Csak tényleg zárójeles rész, hogy az orvosok – és kövezzenek meg a dokik, ha szeretnének – jobban szeretik a császárt: időben jobban kiszámítható, haza tud menni a műszakja leteltével, illetve akkor születik a baba, amikor ő dolgozik: nem kell bejönni éjszaka, vagy szabi alatt nem más kollégánál születik, plusz pénzt jelent, mert műtét; kevésbé kockázatos. Szóval legyél résen…de ez nem könnyű! Hiszen úgyis olyan indokot mondanak majd, ami veszélyezteti a baba egészségét…de mondjuk nem hazudhatnak!)

 Világra jön a babátok. Kellett gátmetszés? Hány óra alatt született meg? Mekkora súllyal? Még nincs tejed? Még sorolhatnánk…Elindul a „verseny”, az egymáshoz hasonlítgatás… Ami elindíthat benned egy stresszt (ha tényleg azt érzed, hogy nem tudsz megfelelni)…ami miatt görcsösség válhatsz és akkor pl. tényleg később lesz tejed…Veletek egy szobában alszik? A Ti ágyatokban? 2 óránként eszik? Hordozod állandóan? Jönnek majd a jó tanácsok, miért nem így csinálod, a bezzegek… És nem vagyok a segítő szándékú tanácsok ellen, mert jó hallani hasonló tapasztalatokat, főleg, ha első gyerekes anyuka és apuka…csak nem mindegy, hogyan…

 Az a gond, legalábbis idehaza biztosan, hogy mindig mindenki mindent jobban tud. Nem hiába van az a mondás, hogy a saját házad táján tegyél először rendet! De nézzünk mélyen a szívünkbe…ki ne ítélkezett volna vagy ítélkezik a mai napig? Mindegyikünkkel előfordul…

 Amikor nem volt gyerekünk, akkor azért tudtuk jobban, mert mi biztosan majd másképp csináljuk! Majd 1-1.5 évesen megy bölcsibe, szocializálódjon csak, mi meg megyünk vissza karriert építeni. (Persze más, ha anyagi okokból megyünk vissza. És más, ha minket ez tesz kiegyensúlyozottá. Csak Te tudhatod. Ha Te boldog vagy, a babád is az lesz! A lényeg, hogy a gyerek legyen érett és álljon készen erre a fajta szociális élményre! ) Amikor már van gyerekünk, akkor azért tudjuk jobban… de minden Anya más, minden gyerek más, minden család más és még sorolhatnám. Amikor nagyszülők vagyunk, azért tudjuk jobban…mert mi is felneveltünk már 1-2-3 vagy több gyereket. Hogyan? Ezt néha megkérdezném…Most ez picit durva kérdés, tudom…Nem arra irányul, hogy jó vagy „rossz” anya volt az illető. És nem is arra, hogy jól csinálta-e, mert az ember az adott helyzetben mindent a legjobban tesz a saját belátása szerint. Még ha később úgy is értékeli, hogy már másképp csinálná…az adott helyzetben az volt a legjobb. Mert szeretetből tette. Ami fontos, hogy a gyerekei boldogak-e. Megtalálták-e a boldogságot és saját maguk helyét a világban. És persze sok minden múlik a gyerek később kibontakozó személyiségén is… (Remélem, nem értesz félre!)

 És akkor ott tartunk, hogy a boltos néni is jobban tudja, mert ő bezzeg megnevelte a gyerekét. A játszótéri anyukák is jobban tudják,mert az ő gyerekük szépen ülve és sokat eszik, már járt vagy éppen beszélt ennyi meg annyi idősen.

 Miért kell ez a hasonlítgatás? Ön magunk megnyugtatására. Tudom, hogy fontosak a táblázatok, hogy ennyi és annyi idősen mit tud a baba, mennyit szopizik, mennyit hízik…de azért jó lenne azt leszögezni, hogy ezek átlagos értékek, melyek sok mindent nem vesznek figyelembe. Főleg nem a gyerekünk személyiségét, egyéniségét! Mondom, nem vetem el ezeket az információkat, mert nagyon jó támpont és segít a kezdeti időkben, hogy tudjuk, mire figyeljünk! És sokaknak segít elkerülni későbbi „gondokat”, ha időben észreveszik, hol akadtak el…Csak sokszor a feszültséget keltik, mert megijed az anyuka és az apuka. És ha a baba érzi a feszültséget egy adott területen, ő is befeszül (pl. mozgásfejlődés, de erről majd külön írok :) ) Bár már találkoztam pár olyan írással, ahol szerepelt, hogy ha 2-3 hónappal később sem tulajdonít el egy adott készséget a gyerkőc, akkor forduljanak csak a szülők szakemberhez.

 Mással folytatva…egyik nagy kedvencem ez a kifejezés: „Milyen anyás ez a gyerek!” Miért, milyen legyen? :) A nap majdnem 24 órájában velem van…Az lenne gond, ha nem így viselkedne…akkor tényleg valamit „rosszul” csinálok… Mindenki máskor érik meg nyitni a Világ felé…de van olyan is, aki zárkózottabb marad és csak szűk körben, a szeretteinek nyílik meg… Szerintem az a lényeg, hogy figyeljünk a babánk jelzéseire! Látni fogod, mennyire szereti a nyüzsit (persze megszokás kérdése is), az idegenek, ha kezükbe veszik, az új helyzeteket, mások társaságát, stb. Ha kevésbé, akkor fokozatosan barátkoztassuk :) A fokozatosság máshol is jó "eszköz". Ő legyen a fő szempont, hogy neki mi ad biztonságot. Ha már biztonsággal mozog, megérett … akkor azt látni fogod!

 Nálunk N. baba most érett meg pl. arra, hogy tőlem hosszabb időket jó kedvvel”távol”legyen. Eddig is volt arra példa, hogy 2 hetente 1.5 órát más vigyázott rá, de akkor még nem éreztem rajta ezt a „felszabadultságot”. Akkor is jókat játszott (egyik barátnőmmel nagy barátok lettek), csak az elválásra gondolok…mindig megbeszéltük, ha sírt, akkor visszajöttem. Persze az is lehet, hogy én is lazultam…az is átmegy! Most, amit érzek: hogy jobban enged…így sem könnyű…és persze nem azt jelenti, hogy ne hiányoznék neki. Mikor visszatérek, nem is mászik ki az ölemből. Mintha tartana attól, hogy újra elmegyek. De tudja, hogy visszajövök. És jó érzés azt látni, mielőtt észrevesz (felbukkannék), hogy kacarászik a Nagyival a játszótéren. Biztos átmegy az én lazulásom ezen a téren…de abban is 100% biztos vagyok, hogy neki is meg kellett érnie erre. Több időre volt szüksége (persze ő sírással, erőltetve biztos hamar „megszokta” volna). Minden gyerek más! Lehet másnál ez zökkenőmentesebben zajlott…Attól még senki sem rosszabb, kevesebb.

 A másik „kedvencem” a következő kifejezés, melyet sokszor látok fórumokon is leírva: „Elromlott a gyerekem!”. Hogy tud elromolni? Ja, hogy aznap épp csak cicin alszik el vagy ringatva? Nem gépek, ahogy mi sem. Ha bújós napja van, anyásabb…ő tudja, mire van szüksége. Tényleg még jó sokáig ő talán sokkal jobban fogja tudni! Figyeljünk, mert segít, hogy mit igényel! 

 Legutóbb, amikor találkoztunk a védőnéninkkel, szóba került, hogy mit tud N. baba, mennyit eszik, alszik, stb. Ilyen kérdéseket kaptam: „Ugye alszik a kiságyában? Mert van ahol nappal is a nagyágyban alszik csak a baba.” „Este szopizik még? Hányszor? Erről próbálják meg lassan leszoktatni…” Azt gondolom, hogy jól működik itthon a védőnői hálózat…de nem hiszem, hogy ilyen formában jó segíteni és tanácsot adni…Pedig aranyos hölgyről van szó, nem azzal van a „baj”…

 Külföldön (nyugat felé haladva) azt gondolom, hogy sokkal jobban elfogadják az embert olyannak, amilyen. Ezt saját tapasztalatból mondom. Persze az elején nehezebb beilleszkedni, akcentus, meg ilyenek… De jobban elfogadják és tisztelik a másságot (beteg embereknél is). 

 Még nem volt annyi rosszalló fejrázásban részünk… de sokat láttam N. baba születése előtt. Nagyon nehéz elvonatkoztatni, de gondoljunk bele egy olyan felhőtlen világba, hogy mindenki szeretettel néz ránk. A környezetünk (és mi magunk is) tudjuk, hogy mi tudjuk a legjobban, mire van szüksége a gyerekünknek! Szeretnénk segíteni és jó szülők vagyunk!

Hogy elolvastad ezt az irományt, nem fogja megváltoztatni a véleményedet…nem is ez a cél,csak elgondolkozni.És én is mikor ítélkezem, ezekre gondolok…jobb lenne egy mentes világ. Mindenki a maga dolgával foglalatoskodik, a maga „háza táját” tartja rendben.

Mi ismerjük a gyerekünket a legjobban. Tudjuk, mi az erőssége, mi megy neki kevésbé, amihez több időre van szüksége. Senki sem tudhatja rajtunk, a családján kívül jobban. Minden gyerek más. Minden anya és apa más. Ezáltal a kis család is más. Meséljenek mások, de ne érezd magad kevesebbnek, ha az ő babájuk már ezt meg azt csinálja, a tiétek meg még nem. Vagy náluk valami másképp, szerinted flottabbul megy. Csak azt raktározd el, amire szükséged van, és építő jellegűnek érzed! Ne zökkenj ki! Sok beszélgetésnek – főleg az anyaság első hónapjaiban – kizökkentő hatása is lehet…a saját megérzéseidből (aminek esetleg szintén idő szükséges, mire kialakul).

Hogy én mire törekszem? Nem egyszerű…Nekem sem mindig megy. „Itélkezés mentesnek” maradni...hogy megkönnyítsem mások helyzetét. Illetve amint mondtam, fontos nekem is mások véleménye, melyet próbálok egyre jobban kizárni…A legnehezebb magunk „átnevelése”. Azt hiszem nekünk is volt olyan helyzet, amikor hasonlítgathattuk volna és hurcolhattuk volna mindenféle orvoshoz, szakemberhez N. babát, ha nem a mi megérzésünkre támaszkodunk (másképp indult a hozzátáplálás, a mozgásfejlődés – de ezekről tényleg bővebben írok). Bíztam benne és magamban!

 Hallasd meg a tanácsokat, de tudd, mit tartasz meg magadnak és mit engedsz el! Ne hasonlítgasd magad, magatokat! És ne foglalkozz a külvilág fejrázásával! Ne mások szerint éljük az életünket! Nem vagy "rossz" anya, ha valamit másképp csinálsz! A lényeg, hogy a babádnak mire van szüksége...arra fókuszálj! A gyereknek boldog, kiegyensúlyozott anyuka kell, aki rá figyel, nem kifelé…