Nem telhet úgy el a január, hogy ne írjak Neked. Szerettem volna írni év összegzőt, de végül nem tettem, pedig nagyon sok vicces gondolat megfogalmazódott bennem (hogy mennyire más célokkal telik a szilveszter). Majd terveztem év kezdőt, de az sem született meg. Kicsit nehéz több lovat megülni. Írtam már, hogy novemberben kezdtem itthon egy kreatív kis vállalkozást...ha szabad annak nevezni. Tervezek, szervezek és készítek is. Sok idő és erő. Szeretnék írni is, mert csak nő a kis listám, annyi mindenről írnék és mesélnél. Ilyen vívódásokkal indult az év, na de nem csak ezért érzem magamat harcias kedvemben.

Jó pár alkalommal szembetaláltam magam az elmúlt időszakban is azzal, hogy mennyien vannak még, akik a "meg kell,hogy tanulja valahogy a gyerek, hagyjad" irányzat mellett állnak. Írtam már erről. Én is ezt gondoltam, mielőtt megszületett N baba. Valamilyen szinten ebben nőttem fel, szóval nem csodálom, hogy velem egykorúak, barátnők, rokonok ezt vallják...Ami inkább elszomorít, hogy van,hogy akkor is, ha már van gyerekük, de ez nem az én dolgom. Nem szólok bele. Én is így gondoltam. Hogy következetes leszek és megtanítom, hogy egyedül aludjon a szobájában, hogy nem vesszük ki az ágyból, hogy megtanuljon magától elaludni, és még sorolhatnánk.

Mai ominózus eset, mert ennek kapcsán szeretném leríni. Bár már nem csapja ki nálam a biztosítékot, ha valaki ennek a fenti nevelési elvnek a mentén azt gondolja, hogy mennyire elrontjuk N.babát. Nem végiggondolva: ismeri-e a gyereket, akihez tanácsokat ad (nem érdekel, hogy x,y-nál ez meg az működik);  ismeri és érdekli-e, ami mentén rezgünk és irányt mutatunk (nem szeretném a nevelés szót használni)? . Érdekes, hogy nem megyek bele és nem is szeretném tisztázni. Nem is kezdem el magyarázni. Felesleges. Akit érdekel, az majd kérdez. 

Szóval a mai történet. Elég egyszerű szitu. Nem mert bemenni egy olyan helyre N.baba, ahol eddig 2x járt életében. Azt mondta, hogy"Anya együtt". Erre kapta a kérdést, hogy miért nem mész be egyedül? 2 éves, visszahúzódóbb, de ha igazán figyelmet és barátkozást kap, őszinte érdeklődést, hihetetlen mélyen és odaadással fogad baráttá mindenkit típusú gyerekről van szó. Hogy miért? Ezért? Miért kell ezzel benne egy újabb feszültséget kelteni? Guggolj le és néz onnan a felnőtteket! Új helyeket. Te nem vágynál ilyen kicsiként biztonságra?Más, ha bátor gyerekről van szó. De érdekes, hogy pont ez előtt a helyszín előtt voltunk egy barátnőnél, akivel az elmúlt fél évben 2x találkozott, 1x voltunk nála, amikor N. baba 3 hónapos volt. Ahogy oda bementünk, alig tudtam levetkőztetni, szalad be a hálószobába, ahova belátott az ágyra, és ott sok plüss csücsült.Igen, valószínű a belőlem jövő rezgéseket is érzi. Viszont az elmúlt időben sajnos haragudtam pár személyre és érdekes, hogy neki nem változott velük a kapcsolata, sőt! 

Más. Fáradt volt már N.baba és elsírta magát a hazainduláskor. Elkezdtünk öltözni. Felvettem az ölembe, úgy öltöztem. A tanács az volt, hogy hagyjam, mert nem fogja megtanulni, hogy ő kezelje és megoldja magában a feszültséget. Tessék? Hagyjam figyelmen kívül? Ne foglalkozzak vele?  A mai napig látok babákat sírni a babakocsiban, hogy majd megtanulja, hogy nem kapkodjuk ki; volt szomszédunknál a kisszobájában sírt a gyerek, de mondták,hogy csak 2-3 estét kell kibírnunk; hisztiző gyereket, akivel nem foglalkoznak, büntetik...és még sorolhatnám.

Most is megkaptam, hogy ez hiszti. Válaszom: fáradtság miatt sírt N. Pedig hiszti. Mondtam, hogy ha hiszti is, az jó. Idegrendszeri velejárója a kornak. Na erre ismét kaptam egy furcsa nézést, hogy pfffff...

Olyan jó lenne, ha egyre többen tudnák, hogy a gyerek nem azzal tanul, ha nélkülöz, hanem ha megkap. Persze itt nem arról van szó, hogyha szeretne valamit megvenni, akkor vegyünk meg neki mindent a boltban, amit szeretne. Például megértést, hogy fáradt, Figyelmet. (Rögtön abba is hagyta a sírást - a történet kiegészítése.) Nem azt tanítanám meg neki, hogy a feszültséget hogy kezelje, hanem pont azt, hogy ilyenkor nem számíthat másra.

És igen, több energiát igényel az odafigyelés, az érzékenység irányába és a személyiségének a megértése, empatikus kezelése, hogy emberszámba veszed (mindent ért és érez)...de úgy gondolom (legalábbis az eddigi tapasztalat alapján), meghálálja...hogy összességében kevésbé legyen harcos az életünk :)