Minden baba kiválasztja a szüleit. Ezt biztos tudod, hallottál róla, hiszel benne vagy éppen nem. Nem hiába érkezik, amikor érkezik, oda, ahova. Az élete útja meg van írva, mint a miénk is. Tudtam, hogy nem csak mi tanítjuk majd a babánkat, hanem ő is fog minket...na de azt nem gondoltam, hogy ilyen mértékben!!!
Az államvizsga évében indult el az önismereti utazásom. Addig inkább csak sodródtam egy, a fejemet a homokba bedugott struccként...Onnantól kezdve csak azt éreztem, hogy az élet egy folyamatos tanulás magunkról...és ha azt hiszed, hogy ismered magad, és feldolgoztad a gátlásaidat, múltadból eredő történetedet, rájössz, hogy még mindig van mit tenned magadért. Tudtam, hogy még vannak állomások az életemben, de azt gondoltam, hogy rendeztem nagyjából magamat N.baba születése előtt. És aztán rá kellett jönnöm, hogy még több van hátra (?...inkább előre), mint amit gondoltam. Te is éreztél így? Vagy mikor éreztél így utoljára?
Nagyon sokat tanulunk a társas kapcsolataink révén. Egymástól. A környezetünktől, barátoktól, a családtagoktól, a Párunktól...és a gyerekünktől is."Majdnem minden tudásunkért nem azoknak tartozunk, akik egyetértettek, hanem azoknak, akik nem."/Charles Caleb Colton/ Na most álljunk meg egy szóra...Hányszor esik Neked rosszul, ha valaki negatív véleménnyel illet? Én rágom magamat rajta, főleg, ha hozzám közelállóról van szó.És ez a Caleb Colton idézet a dacoló totyogókra is igaz lehet ám :) Fúúúú, mennyi mindent tanítanak nekünk.
Szóval kaptam egy új Tanítómestert. Aki ösztönösen sokkal jobban tud mindent. Érez. Még ha nem is a szavakból érti az elején. Elmesélem, hogy mit tanultam EDDIG N. babától :) Lesz még mit, az biztos. Nem törekedtem, hogy egy 10 pontból álló bejegyzést állítsak össze...de így sikerült :)
1) "Lassítsunk!"- Megkaptam a Páromtól, hogy nagyon be vagyok lassulva. Na aki ismer, tudja, hogy nagyon pörgős személyiség vagyok és még most is sokkal több mindent csinálok, mint ami tervezett lenne. Úgy kellett anno leállítani magamat és a mai napig ha túlpörgök (mert néha jól esik), egy kis elkapott betegség tájékoztatja a testemet, hogy a fizikai határaimat ne feszegessem tovább! Mondtam is a Páromnak, hogy örüljön, ha azt érzi, hogy be vagyok lassulva :) Örülök, hogy ezt sikerül valamennyire megtanulnom, már a babavárás időszaka alatt! És a mai napig igyekszem időráhagyással indulni, hogy útközben tudjon nézelődni N.baba, ne kelljen sürgetnem, ne kelljen rohannunk!
2) "Vesszünk bele az idő tengerébe!" - Emlékszem gyerekként mennyire nem éreztük az idő. Csak játszottunk és ez volt a "dolgunk". Most ezt kezdem újra átélni, amikor csak ülök N.baba mellett, aki a lapáttal szórja a homokot a magasból, egyik tárgyról a másikra...
3) "Megélni a pillanatot!" - Na ez még folyamatban van, de ez nálam egy életre szóló tanulás lesz. Ma például azon kaptam magamat, hogy együtt játszunk a játszótéren és olyan természetes dolog. Ez megtörténik minden nap. És felületesen megéljük a pillanatot, de abba nem gondolunk bele, hogy...mikor majd tinédzser lesz és már nem velünk szeretne játszani. Nem fogjuk tudni őt már úgy magunkhoz ölelni. Pici babaként. De elég ha csak közelebbi eseménybe gondolunk bele...amikor óvodás lesz és valamit először csinál és ilyenkor büszkén keresi a tekintetünket, de mi nem leszünk ott. Vagy valaki bántja és jól esne neki a mi bátorításunk, vigasztalásunk. Persze igyekszem nem ennyire szentimentális lenni...Az óvodásságnak is megvannak az előnyei. Majd büszkén mesélünk egymásnak, megosztjuk egymással a napi élményeinket. Ezzel is gazdagodik a mi kapcsolatunk. Még értékesebb lesz a közösen eltölthető idő és még jobban ki fogjuk használni! És a másik, hogy tanulja az életet a remélhetőleg biztos kis alapjaira építve! Ez az élet rendje...hogy az anya-baba kötelék lazul, átalakul...de mindig ott leszünk egymásnak! "Az anyák a gyerekeik kezüket csak egy ideig fogják...de a szívüket mindörökké!" /Ismeretlen/ Amit ki szeretnék hozni a dologból, hogy éljük meg a pillanatot minden varázsával és illatával együtt! Álljunk meg és vegyünk egy nagy lélegzetet!
4) "Személyes határaink kifejezése!" - Ti is sokszor feszegetitek a határaitokat? Itt nem csak a fizikai, hanem a mentálisra is gondolok. Rájöttem, hogy én hajlamos vagyok mínuszba lemeríteni magamat. Most ezt úgy értem, hogy magamat hátrasorolom és elfelejtek töltekezni! Még akkor is ha elhatározom, hogy odafigyelek! Egy Anya abban is elfárad, hogy mindig minimum kétfelé figyel. Ha alszik, akkor sem"csak"alszik és pihen. Hanem figyeli a gyerekét, szopizik a baba, ...= esti gondolkodás. És ez nem teher, mert a Világ minden kincséért sem cserélné el az ember. De jó lenne, ha ezt mindenki megértené, hogy szép és jó, hogy a nők több dologra oda tudnak figyelni egyszerre, de a tartós minimum több dologra figyelés nagyon sok energiát igényel. És most csak keveset mondtam azáltal, hogy két dolog...mert ha közben még főzöl is, és még meg is szólal a telefon...egy ilyen hétköznapi példában már 4 dologra figyelsz (babóra, magadra, főzésre, telefonra) :) Egy másik gondolat: a határok hiánya. A dacoló totyogók próbára teszik a legtürelmesebb Anyukákat is. Összefoglalva nálam akkor szakadt el a cérna, akkor jöttem ki a sodromból, amikor nem tudtam vagy nem akartam határokat felállítani....Ezen gondolkoztál már?
5) "Türelem!" - Azt hittem, hogy türelmes vagyok, legalábbis gyerekekkel biztosan. Az most már biztos, hogy magammal kapcsolatban, a dolgok történésével kapcsolatban igenis türelmetlen vagyok. Ezen igyekszem változtatni. És ha valami miatt feszült vagyok, akkor N.baba el kezd szirénázni, amire szintén mérgesebb tudok lenni, mert azt érzem, hogy nem tudok a feszültséget keltő dologra fordítani több energiát. De amióta ezt felismertem, mindig igyekszem emlékeztetni magamat, hogy N.baba ilyenkor azért jelez, mert érzi, hogy nekem nem jó! Na persze nem lehet mindig ilyen ösztönösen tudatosnak lenni...van, hogy nem sikerül. És összeveszünk az én "frusztráltságom"miatt. De azt gondolom, hogy gyakorlat teszi a mestert ebben is...egyre ügyesebbek leszünk :)
6) "Rugalmasság!" - Sok mindenben lazának érzem magam és sok mindent nem parázok túl. Korábban is inkább voltam szervezett, mint spontán. Viszont nagyon szerettem a változatosságot.Amióta N.baba él, szeretem, ha dolognak van egy megszokott rendje (...Azért szeretem, mert erre van szüksége?!Jó kérdés.). Na nálam a próbatételek azok voltak, amikor az alvások száma alakult (pl. háromról kettőre, stb.). Pedig jöttünk-mentünk. Kocsiban, kendőben, babakocsiban is aludt. Azt hiszem lazul az ember sokat. Szeretné jól csinálni. Tanulja a babát és magát is. Érdekes volt egy három gyerekes anyuka válasza egy felett kérdésemre. Kérdeztem tőle, hogy nagyon különböző babák voltak-e a gyerekei. Azt válaszolta, hogy igen, bár a legkisebb 6 hónapos, úgyhogy őt még nem ismeri!
7) "Emberből vagyok!" - Önmarcangolás, másképp kellett volna csinálni, most elrontottam, rosszanyavagyok, sírás...ezt mindenki átéli. Magamon azt érzem, hogy a mai napig persze előfordulnak hasonló vívódások, de összességében megérett az a gondolat és el is fogadtam, hogy emberből vagyok. Hibázok. De akkor a legjobb tudomásom szerint cselekedtem. Szeretetből, neki jót akarva. Ahogy a Párom fogalmazna, nem lehet sterilen nevelni (ezt is már mondtam). Ha összecsapnak a fejed felett a hullámok, akkor ebből ő is tanul. Megtapasztalja, hogy mi az, ha Anya/Apa mérges, ideges, szomorú...és jobb, ha ezekkel is találkozik a biztonságos otthoni környezetben. Na de erről már hosszabban írtam korábban!
8) "Ne tegyél olyat - ha választhatsz - amit nem szeretnél!" - Erről is meséltem. Hogy sírt, jelzett, amikor érezte, hogy én nem érzem jól magamat, feszült vagyok. Olyan sok dolgot csinálunk, ami nem komfortos nekünk. Akár stresszt is jelent. Persze van, amikor nincs választásunk. De N.baba megtanított arra, hogy ha valamit nem szeretnék, elvárások miatt se tegyem meg.
9) "Hatás az emberi kapcsolatokra." - Megmutatkoznak, hogy ki az igazi barátok (rajtad is múlik). Új barátságok is szövődnek, melyek közül van persze tiszavirág-életű játszótéri, de tartós és igazán értékes kapcsolatok is. És durva megfogalmaznom, de a családtagokról is több minden kiderül.Most azt érzem, hogy őszintén kezdem átlátni a körülöttem lévő emberekkel való kapcsolataim mozgatóit, erőit.
10)"Önmagadért szeretlek!" - A babádnak Te vagy az anyukája. Nem gondolja, hogy Te rossz anya vagy. Bárcsak neki másmilyen anyukája lenne. Ő úgy szeret Téged, amilyen vagy. Úgy akar Téged, amilyen vagy. Kellesz neki, Rád van szüksége. Nem kell más szerepbe bújnod. Nem kell elrejtened az érzéseidet.
Mindenkinek mást tanít a gyereke. Amire neki szüksége van. Biztos vagyok benne, hogy ez az egymásról tanulás-egymásnak tanítás egy életre szól, mindkettő fél részére! Már egy újszülött is tanít..minden korban tanít a gyerek. Nem csak a szép pillanatok emlékezetesek, hanem amikor összeütközünk másokkal. A dacoló totyogó "hisztije" is enyhül, ha kitalálod és meg is érted a baját, illetve tudja, hogy mivel tudjátok orvosolni ("Tudom, hogy fáradt vagy! Megértem, hogy mérges lettél, hogy nem játszatunk tovább. Jövünk holnap is! Most hazamegyünk és ebéd után alszunk!"). És sokszor a "hiszti" egy figyelemfelhívás. Nem csak arra, hogy ő fáradt, vagy nem kap meg valamit, vagy mert nem tudja kifejezni a dühét, bánatát, nem figyelnek rá, stb. Hanem felhívás arra is, hogy Te feszült vagy, lassíts,nem számít más, csak Ti ...
Sokszor elveszünk a rohanó világban. Elvégzünk több egyetemet, tanfolyamot, hogy majd többek leszünk. Több programot szervezünk, hogy élvezzük az életet. Sok barátot szerünk, hogy legyen társaságunk. A tökéletességre törekszünk. Másképp viselkedünk, mert több szerepünk van az életben. Elvárásoknak felelünk meg. Egyszer még gimnazista koromban ültem a buszon és hallottam, ahogy egy 90 év körüli néni beszélgetett egy fiatal nővel. A beszélgetés lénye nagyon megragadott. Azt mondta az idős nő, hogy ha visszatekint az életére, boldogság tölti el. Nem érez hiányt. Nem tud olyat mondani, amit másképp tenne, mert ha most újra megélné a pillanatot, ugyanúgy cselekedne. Minden reggel úgy kel fel, hogy örül,hogy kapott még időt az élettől :) Nagyon mélyen átéltem akkor ezt a gondolatot...Teljesen beleképzeltem magamat, hogy ennyi idős vagyok és inkább a hátam mögött vannak a megélt események. Én is így éreznék-e? Elfogott akkor egyfajta rémület. Még nem lehet vége az életemnek, mert még ezt meg azt szeretném! Addig a napig nem gondolkoztam ezen...
Ismét hosszúra sikerültem. Pedig csak ennyit is írhattam volna: ...merjünk önmagunk lenni, boldogak lenni, merjünk szeretni, tanulni és nyitottak maradni, felfedezni, örülni...és éljük meg a pillanatot! Erre tanítanak a gyerekeink is!
...ÉLJÜNK! <3
