Nem szeretnék csapongani, de gondoltam, jövök egy engem igen foglakoztató témával. Azoknak, akiknek aktuális :) Sokat gondolkoztam azon, hogy mondjuk el, tanítsuk a babánkat úgy, hogy ne korlátozzuk őt állandóan.
Hiszek a kötődésre nevelésben, de sokan félreértelmezik, hogy nem korlátoznak semmit és mindent megengednek. Az elején ebbe én is kicsit beleszaladtam. Az sem jó. Szükség van a határokra..ez ad biztonságérzetet és ez alapján tájékozódik a gyerkőc a világban. (Nagyon jó Janet Lansbury: Nincs rossz gyerek c. könyve, mely erről is szól!) Viszont arra rájöttem, hogy nem mindegy, hogy a szabályok felállítását miként tesszük.
Kb. 1 hónapig próbálkoztunk a kislányunkkal (15 hónapos korában),hogy ne álljon fel az etetőszékében. Mindig türelmesen elmondtam neki,hogy leeshet és nagyon beüti magát, biztonságosabb ülnie (nem azt mondogattam, hogy nem szabad, mert akkor az tuti tetszik neki). Naponta többször is mondtam neki, minden egyes alkalommal. Nagyon keveset evett/eszik. Most már megtanultam bízni benne, hiszen tudja ösztönösen, hogy mikor van szükséges inkább több szopira, több gyors szénhidrátra, mikor mennyit szeretne enni, stb. De azért volt, hogy ráfeszültem (biztos megérezte). Azt csináltam, hogy mikor felállt, kivettem őt, hogy "A széken ülünk, a földön állhatsz!". Tudtam, hogy azért is csinálja, mert épp akkor kezdett el ácsorogni, úgy mozgásforma bűvöletében volt...minek korlátozzam. Lementem hozzá a földre, tányérjával a kezében és miközben játszott, etettem. Előke sem volt rajta, mert ügyesen evett mindig. És ekkor a vacsi a ruháján landolt...
Hihetetlen düh fogott el. A műanyag tányérját a földhöz vágtam mögötte. Ő nem látott semmit. Elmentem a konyhába. Elszámoltam tízig és visszajöttem. Elmondtam neki, hogy miért lettem mérges.Átgondolva a napi 4 székben történő etetésnél legalább 5x elmondtam, hogy ne álljon föl. Az napi 15 alkalom, 30 nappal számolva havi 450x.Egyszerű matematika :) Ezt mind nyugodtan, higgadtan.Tényleg türelmes vagyok...de ekkor betelt a pohár. Tulajdonképpen magamra voltam mérges. Magamban csalódtam...
Egyik nap sétálunk az utcán. N. sír, kiveszem a babakocsiból (szeret abban nézelődni, mielőtt elalszik) és magamra teszem hordozóba.Elmegy mellettünk egy kedves idősebb hölgy (tényleg kedves). Azt mondja mosolyogva: "Nem sírunk!". Válaszoltam neki: "Miért ne sírjon? Tartsa magába és szorongjon? Inkább mondja el, ha bántja valami!" Erre rám néz, mosolyog és a következőt mondja: "Végül is, igaza van!" :)
Nemrég a játszótéren ezt mondja egy anyuka a kb. 1 éves babájának, aki a homokozóban a testvérére mérges lesz: "Ne legyél dühös!"Ezek után kérdezem én magamban: miért ne legyen dühös? Mi sem szoktunk felnőttek? Ezt az érzést is nyomjuk el magunkban és aztán robbanjunk? (Sajnos én néha ezt szoktam, ahogy a fenti etetőszékes sztori is ezt mutatja...tudom sajnos...dolgozok rajta).
Nemrég a játszótéren ezt mondja egy anyuka a kb. 1 éves babájának, aki a homokozóban a testvérére mérges lesz: "Ne legyél dühös!"Ezek után kérdezem én magamban: miért ne legyen dühös? Mi sem szoktunk felnőttek? Ezt az érzést is nyomjuk el magunkban és aztán robbanjunk? (Sajnos én néha ezt szoktam, ahogy a fenti etetőszékes sztori is ezt mutatja...tudom sajnos...dolgozok rajta).
Miért kell korlátoznunk a gyerekünket? Abban, hogy mit szabad éreznie és mit nem? Mit csinálhat és mit nem. Persze, így tanulja meg. De nem csak ezt, hanem, hogy váljék később önmagát kevésbé kifejezni merő, megmutatni nem merő felnőtté. Hogy ne gondolkozzon másképp, ne csináljon semmit másképp...csak az alapján, ahogy mi jónak látjuk. És ez az iskolában sokszor tovább fokozódik...egyféleképpen tanítják megt megoldani, gondolkozni. Milyen jó lenne, ha hagynánk, hogy szárnyaljon a kreativitása, gondolatmenete...Na és akkor ezt a gondolatot nem is viszem tovább mert értitek, mire gondolok! Biztassuk őket az érzelmeik kifejezésére is és jó, ha ezeket megnevezzük, tudatosítjuk! Megoldásukban is segítsünk! :) Nagyon fontos alapokat teszünk le itt is "gyerekünk asztalára". Akkor is, ha sokan azt gondolják, hogy "még csak baba"..."még csak kisgyerek"..."3 éves kora előtt nem emlékszik semmire"...stb. De ezek a személyiségében megmaradnak!
Hogy próbáltam csinálni? Nem tudod megjátszani, hogy te aztán nagyon nyugodt vagy és nyugodtan reagálsz. Volt, hogy érezte, hogy idegesít valami és utána azért is csinálta, mert kíváncsi volt a reakciómra...mit vált ki belőlem. Amit próbálok mindig, hogy csak azt tiltom ("Nem szabad!), ami tényleg az egészségére, épségére veszélyes. Igyekszem kerülni a nem szó használatát, pl."Nem szeretném, hogy bevedd a szádba a tollat!" (fáj a foga és rágcsálja), helyette inkább azt mondom,"Légy szíves add ide a tollat, és odaadom helyette ezt a szilikon fogkefét rágcsálni, mert jobb az ínyednek!" Elmagyarázom neki, hogy miért jobb ez így. Emberszámba veszem. Mert ő csak tanul, nem akar direkt rosszat, dühítő dolgot csinálni. Az etető székben felálláskor valószínű én hiába éreztem magamat nyugodtnak és türelmesnek, belül nem voltam az és megérezte. Most már képzeljétek, megül a helyén. Ha elunja magát (mert most meg a járás bűvöletében nyüzsög), akkor a korábbi "széken ülünk, földön állunkkal" leteszem nyugodtan a földre. Első alkalom után, nem elmondva sokszor. Szerintem sikerült elengednem a görcsös hozzáállásomat! Ezt is megérezte. (Egyébként biztos van olyan, aki azt gondolja, hogy tanulja meg, üljön csak a helyén. Igaza is lehet! De én szeretném hagyni, gyakorolja, amit szeretne és utána, ha lecseng az épp aktuális "mozgás újdonsága időszak", úgyis a popsin marad majd, mert minket és másokat is úgy lát az asztalnál.)
Hogy próbáltam csinálni? Nem tudod megjátszani, hogy te aztán nagyon nyugodt vagy és nyugodtan reagálsz. Volt, hogy érezte, hogy idegesít valami és utána azért is csinálta, mert kíváncsi volt a reakciómra...mit vált ki belőlem. Amit próbálok mindig, hogy csak azt tiltom ("Nem szabad!), ami tényleg az egészségére, épségére veszélyes. Igyekszem kerülni a nem szó használatát, pl."Nem szeretném, hogy bevedd a szádba a tollat!" (fáj a foga és rágcsálja), helyette inkább azt mondom,"Légy szíves add ide a tollat, és odaadom helyette ezt a szilikon fogkefét rágcsálni, mert jobb az ínyednek!" Elmagyarázom neki, hogy miért jobb ez így. Emberszámba veszem. Mert ő csak tanul, nem akar direkt rosszat, dühítő dolgot csinálni. Az etető székben felálláskor valószínű én hiába éreztem magamat nyugodtnak és türelmesnek, belül nem voltam az és megérezte. Most már képzeljétek, megül a helyén. Ha elunja magát (mert most meg a járás bűvöletében nyüzsög), akkor a korábbi "széken ülünk, földön állunkkal" leteszem nyugodtan a földre. Első alkalom után, nem elmondva sokszor. Szerintem sikerült elengednem a görcsös hozzáállásomat! Ezt is megérezte. (Egyébként biztos van olyan, aki azt gondolja, hogy tanulja meg, üljön csak a helyén. Igaza is lehet! De én szeretném hagyni, gyakorolja, amit szeretne és utána, ha lecseng az épp aktuális "mozgás újdonsága időszak", úgyis a popsin marad majd, mert minket és másokat is úgy lát az asztalnál.)
Vagy mutogat, hogy ő be szeretne menni megint a játszótérre: "Nem megyünk be újra ma a játszótérre!" helyett azt mondom, hogy "Tudom, hogy be szeretnél menni játszani! Most megyünk a boltba, majd holnap délután ismét eljövünk!" Ezzel megerősítem benne, hogy értem mit szeretne, mit érez. És elmondom neki, hogy mikor fogunk jönni. Ehhez pedig tényleg tartom magam, hogy hiteles maradjak (tudja máskor is, hogy hihet nekem, megbízhat bennem).
Szerintem fontos, hogy ne éljünk vissza azzal, hogy szülőként mi vagyunk az "erősebbek". Ne korlátozzunk csak azért, mert mi akkor is ezt mondjuk. A gyerekek játszva tanulnak. Kísérleteznek.Ne törjük le feleslegesen a szárnyaikat! Sokszor nagy türelem kell hozzájuk, tudom.(Hozzánk is néha! :) ) Főleg a tomboló dackorszakban...idegszálainkon táncolva...amikor a mi reakciónkat teszteli...azért, hogy abból tanuljon.Mert ebben a korszakban - ilyen formában - ez a feladatuk :) De ha érzi rajtunk a higgadtságot, magabiztosságot, hogy jót szeretnénk neki, akkor jó "pályán" maradunk.
Tényleg fontosak a szabályok, határok felállítása és következetes betartása (ha ez utóbbi nem így van, elbizonytalanítjuk őket). Igyekszem ezeket egészséges keretek között tartani, ne állandóan rászólva és szabályozva őt! Álljunk pozitívan a dolgokhoz, hogy ha el is veszünk tőlük valamit, kínáljunk helyette más alternatívát, amit kedve szerint használhat. Bánjunk tisztelettel a gyerekekkel és vegyük őket "emberszámba". Nem lehet mindig "jól" (=ahogy szeretnénk) csinálni, mert emberből vagyunk...több mindent szeretnénk jól csinálni, fáradtak vagyunk, stb. Ha néha úgy érezzük, hogy most úgy viselkedtünk, hogy gyötör a lelkiismeret furdalás, nem dől össze rögtön a világ. Beszéljünk róla őszintén a gyerkőccel, akkor is ha kicsi :) A dühöt, mérgességet is rajtunk keresztül tanulja. Nem lehet "sterilen" (burokban) nevelni és nem is lenne jó...én is így szoktam biztatni magamat. (Ezt anno a Párom mondta.) Azért sem lenne jó, mert utána mit kezd ezekkel a negatív érzelmekkel, reakciókkal, ha először találkozik velük a családi "váron" kívül?
A jó az, ha igyekszünk hűek lenni ahhoz, ahogy szeretnénk csinálni (hitelesen, őszintén)...a beszédünk, cselekedetünk, viselkedésünk kihat a későbbi énjükre, személyiségükre, hozzáállásukra! :)
Tényleg fontosak a szabályok, határok felállítása és következetes betartása (ha ez utóbbi nem így van, elbizonytalanítjuk őket). Igyekszem ezeket egészséges keretek között tartani, ne állandóan rászólva és szabályozva őt! Álljunk pozitívan a dolgokhoz, hogy ha el is veszünk tőlük valamit, kínáljunk helyette más alternatívát, amit kedve szerint használhat. Bánjunk tisztelettel a gyerekekkel és vegyük őket "emberszámba". Nem lehet mindig "jól" (=ahogy szeretnénk) csinálni, mert emberből vagyunk...több mindent szeretnénk jól csinálni, fáradtak vagyunk, stb. Ha néha úgy érezzük, hogy most úgy viselkedtünk, hogy gyötör a lelkiismeret furdalás, nem dől össze rögtön a világ. Beszéljünk róla őszintén a gyerkőccel, akkor is ha kicsi :) A dühöt, mérgességet is rajtunk keresztül tanulja. Nem lehet "sterilen" (burokban) nevelni és nem is lenne jó...én is így szoktam biztatni magamat. (Ezt anno a Párom mondta.) Azért sem lenne jó, mert utána mit kezd ezekkel a negatív érzelmekkel, reakciókkal, ha először találkozik velük a családi "váron" kívül?
A jó az, ha igyekszünk hűek lenni ahhoz, ahogy szeretnénk csinálni (hitelesen, őszintén)...a beszédünk, cselekedetünk, viselkedésünk kihat a későbbi énjükre, személyiségükre, hozzáállásukra! :)
