"...sírd el...vagyis mond el..a Te nyelveden!" - mondhatnánk a babánknak. Emlékszem, hogy N. baba születése előtt készítettem a Páromat, hogy N. baba majd sírni fog, barátkozzon a tudattal. Napközben is. Este is. Készüljön fel rá, mert hát baba...ez természetes. De miért élt bennem ez a tudat? És miért él ez sok leendő anyukában? Gondolkoztam ezen és arra jutottam, hogy mert ezt tapasztaltuk...családi elmesélések, utcán síró babát tologató anyuka, filmek,... Mert régen sokkal tudatlanabbnak titulálták a babákat (azt gondolták, nem sokat értenek). Sír, mert baba...hát mit csináljon. Sőt, volt hogy azt mondták, hogy jót tesz a tüdejének! Vagy nem adtak neki enni 22h és 6h között (nagymamáink korában), mert tanulja meg, hogy akkor nem kap enni. Hagyták sírni az ágyban, mert majd megtanulja, hogy aludjon el egyedül!Érdekes...tudatlanabbként tekintettek rájuk és mégis felnőtt magatartást vártak el tőlük! Ugyanez a "hisztinél" (ÉÉS)...elvárták,hogy felnőtt módjára kezeljenek helyzeteket...miközben "csak"gyerekek. Nagyon kettős dologról van szó! Persze anno nem ismerték annyira lélek titkait, kevesebb ismeret állt a lélekkel foglalkozó tudományok rendelkezésre is. De hol voltak a megérzések? El kellett nyomni őket, mert ez diktálta a társadalmi elvárás?! Mit gondoltok?

...és akkor folytatom is a mesét.Nem szeretnék olyanról írni, amiről máshol is bővebben és szakszerűbben olvashattok...pedig például a szoptatás ilyen téma. Akkor miért írok róla? Elengedhetetlennek tartottam ezt a kis 10 pontos írást, amit legutóbb pötyögtem be Nektek. Mivel vannak olyan dolgok, melyekről nem feledkezhetünk meg, kihagyhatatlanok :) Persze ez sem tartalmaz mindent, nem tértem ki mindenre...csak a lényegre törekedtem. De ha bármelyik pontjával kapcsolatban szívesen tájékozódnátok, akkor manapság már tényleg sokféleképpen megtehetitek! De jó, ha tudjátok, mit kerestek :) Mert olyan is előfordul, hogy azt sem tudjuk...

Szerintem sok felesleges pánikot el lehet kerülni, ha a fontos tényekkel tisztában vagyunk..ami persze kezdő anyukaként ritkán adatik meg. Nagyon kedves, aranyos védőnénik volt, neki is vannak gyerekei, unokái is...de sokszor könyv szagú volt, amit mondott. Sajnos...és most kövezzen meg engem, aki szeretne...de azt gondolom, hogy a baj ott kezdődik, ha a doki és a védőnéni olyan tanácsokkal lát el, hogy ezt és azt ne csináld. Mert kizökkenhetsz az anyai kis megérzésekkel teli világodból...

Emlékszem, amikor N. baba kb. 4 hónapos volt és tényleg úgy éreztem, hogy kevés a tejem.Nem volt fejlődési ugrás, amikor tévesen azt hiszi az ember. Szaporítottam: tea, karamalz sör, homeopátia...ami addig mind-mind beváltak, de ekkor semmi...Elindult egy kis pánik. Pedig mindig bízok és tudom, hogy bárhogy is alakul, nincsenek véletlenek. És akkor az egyik barátnőmmel (4 hónappal idősebb a kislánya) beszélve megállapítottuk, hogy manapság az anyukákban nagy az aggodalom ezen a téren. Mert azt sulykolják minden irányból, hogy az anyatejes baba a normális. Ha nem szoptatsz, akkor nem teszel meg mindent. Megkérdezi a doki vagy a védőnő is, hogy "Tápszeres a baba?", mintha egy ufóról beszélnének. Régen ez nem volt így. Ha csak pár hónapig tudott szoptatni az anyuka, annak örültek.És ugyanennek a barátnői beszélgetésnek a konklúziója az volt, hogy "Csak hinni kell benne, agyban dől el!". (Persze más, ha valaki genetikai okból kifolyólag nem tud szoptatni, de az esetek pár százalékában van csak így.) Anno neki is ezt mondta egy barátnő. És tényleg így van! Saját bőrömön tapasztaltam. Tényleg rezgett a léc...És most 1.5 éves N. baba és még aktív szopizó.Örülök minden pillanatának, ameddig megadatik és ő is szeretné!

Gyerekkoromból emlékszem, hogy barátok szülei hányszor mondták: "Tessék?Nem akarom, hanem szeretném" - mikor a gyerek a vágyát kinyilvánította (pl. Azt akarom mondani./Oda akarok menni./ stb., hogy ne az akarom szót használja) Ez a napokban jutott eszembe, saját eset kapcsán...

Most ismét jönnék egy aktuális témával, kicsit megszakítva a történetünket.Nagyon nem szeretem a "hiszti" szót. Számomra negatív töltete van...Ha egy családtag azt mondja, hogy most miért hisztizik N.baba? Vagy esetleg ezt tőle meg is kérdezi...Húúú, nálam ez biztosítékkicsapó :)

Emlékszem, korábban, amikor megláttam egy tomboló, üvöltő, magát a földhöz vágó gyereket, azt gondoltam magamban: "Valamit elronthattak a szülők, nem nevelték meg, én nem szeretném így csinálni!. Én jobban fogom..."És igen...ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül. Mert korábban (még ma is persze, de talán most kezd érvényesülni egy"szemléletváltás") tényleg mindenki rosszként tekintett a sírásra és a "hisztire"...mi is ezt tanultuk a korábbi generációktól (persze nem azért, mert rosszat szerettek volna nekünk átadni...mindig mindenki jót szeretne, úgy nevel...csak a pszichológia fejlődött azóta, többet tudunk a lélekről).

Szombat éjjel erős fájdalomra keltem...de nem voltam egyedül: a szobatársam is forgolódott. Hogy mi volt ez a fájdalom? A medence csontjai rendeződtek vissza, miután megtették a szolgálatot. Azon gondolkoztam már akkor is, hogy milyen fantasztikus a női test (persze más természet alkotta csoda is)...A szülés előtti utolsó hónapokban szépen előkészül minden: érezni lehet, ahogy "alakul a tér", hogy a baba a világra jusson. Kicsi a baba, de ahhoz nagy, hogy odalent ki tudjon bújni...ebbe már belegondoltatok? És az átrendeződés után szépen visszavándorol minden...nem tudtam aludni, mert sehogy sem volt jó. Viszont arra jó volt, hogy egy nagyon beszélgessünk a szobatársammal a félhomályban. Olyan volt a hangulat, mint régen egy vándortábori estén :)

Péntek hajnali 5 táján elindult az "utazás"...minden vonatkozásban...N. babáé is (a földi küldetés felé), de az enyém is (befelé). A csütörtökihez hasonló fájások voltak, de nem tudtam visszaaludni. Itt sem a fájdalom miatt, hanem mert tudtam... :)

Emlékszem, hogy mindig úgy képzeltem el a szülést, ahogyan a filmekben mutatják...a nő kiabál, üvölt.Persze aztán mikor már foglalkoztatott a babavárás gondolata, egyértelművé vált számomra, hogy a kiabálás egy "elvesztegetett energia". Ezt a kismama jógaoktatók is elmondják.(Ezért is fontosak a légzőgyakorlatok, azoknak az elsajátítása.) Persze a dulánk mesélt olyan sztorikat, hogy egy extrémen nyugodt kismamája volt, akinek egy csúnya szó nem hagyta el életében a száját és a szülőszobában úgy beszólt neki és ráüvöltött, hogy nem ismertek rá. Na szóval ilyen csomaggal és mindenféle történettel induljon neki egy kismama a szülés közeledtének ?! :) Erre csak azt tudom mondani, hogy maximálisan hiszek abban, hogy minden agyban dől el! Ha valami másképp történik, az is...

Manapság mindenki fogadott orvosnál szül.Én is szerettem mindig egy fodrászhoz járni, ugyanahhoz a kozmetikushoz is...és persze a nőgyógyászokat is addig "váltogattam",amíg úgy gondoltam, hogy megtaláltam a véglegeset, akinél N. babánkat szeretném a Világra hozni...de nem így lett :)